Bitcoin árfolyamelemzés: a kereslet most látványosan gyengül

Szerző
Ellenőrizte
Utoljára frissítve: 

A Bitcoin most nehezen tartja magát. Az ár 62 850 dollár körül mozog, a napi sáv 60 834 és 62 897 dollár között alakult. Ez rögtön megmutatja, mennyire törékeny lett a rövid távú kép. A piac ugyan próbál kapaszkodni, közben a vevői oldal jóval gyengébb, mint tavasszal.

A mostani gyengeséget nem csak a chart mutatja. A CryptoQuant friss quicktake anyaga szerint a spot és a perpetual futures kereslet 30 napos kombinált növekedése mínusz 650 ezer BTC-re esett. Ez a szint 2019 óta mindössze néhány alkalommal jelent meg. Ilyen olvasatnál már nem arról van szó, hogy a piac csak pihen egy erősebb kör után. Itt már tényleges keresleti visszahúzódás látszik.

A szélesebb piaci környezet sem segít. A friss összefoglalók alapján a Bitcoin egy hét alatt közel 8 százalékot veszített, az előző héten pedig még ennél is nagyobb esés jött. A BTC már újra 62 ezer alatt is járt, és a globális risk-off hangulat is ránehezedett a piacra. A geopolitikai bizonytalanság, az ETF-ekből távozó pénz és a kamatvágási remények gyengülése együtt most sokkal erősebb fék, mint néhány hónapja.

Michaël van de Poppe közben a 65 ezer dolláros szintet emelte ki. Ez korábban támasz volt, most már ellenállás. Amíg a Bitcoin ezt nem veszi vissza tisztán, nehéz komolyabb felpattanásról beszélni. A 72-74 ezres tartomány csak akkor kerülhet újra komolyabban elő, ha a piac előbb 65 ezer fölött stabilizálódik.

Ezt olvastad már? XRP árfolyam-előrejelzés: gyenge a piac, az XRP tartja magát

Mi jöhet most a Bitcoin számára

A rövid távú technikai helyzet elég feszült. A 200 hetes mozgóátlag most nagyjából 61 860 dollár körül húzódik. A Bitcoin ezzel szinte egy vonalban mozog. Ez kulcsszint. Ha felette marad, a piac legalább oldalazni tudhat, és időt nyerhet a vevői oldal visszaépítésére. Ha alá csúszik és ott is ragad, a 60 ezer dolláros zóna kerülhet közvetlen nyomás alá.

Forrás: Coingecko

A keresleti kép miatt ez most különösen érzékeny. Amikor a 30 napos kereslet ennyire mélyre süllyed, kevesebb friss vevő marad a rendszerben, aki felszívja az újabb eladási hullámot. Ilyen környezetben a kisebb rossz hírek is nagyobbat üthetnek. Nem azért, mert önmagukban hatalmasak, csak egyszerűen nincs elég erős vételi támasz alattuk.

Felfelé továbbra is 65 ezer a nagy kapu. Ha a BTC ezt áttöri, gyorsabban visszatérhet a bizalom, és újra megnyílhat a tér a 72-74 ezres sáv felé. Ha ez nem sikerül, a mostani mozgás marad szűk, ideges és törékeny. Az ilyen felállásból gyakran nagyobb volatilitás jön, főleg akkor, amikor a rövidebb távú indikátorok már túlfűtöttek, a hosszabb távú mozgóátlagok közben még nem adtak teljes bearish jelzést. Ez tipikus átmeneti zóna.

A mostani kép így nem reménytelen, csak egyértelműen gyengébb, mint tavasszal volt. A Bitcoin még nem tört le végleg a hosszabb távú szerkezetből. Közben a keresleti adatok azt mutatják, hogy a piac jelenleg nem kész egy tiszta breakoutra. Előbb újra erősödnie kell a spot oldali érdeklődésnek.

Ez is érdekelhet: A Strategy újra vett BTC-t, Tom Lee ETH-t, visszatérhet a bikapiac?

A kereslet nem tűnt el, csak más projektebe folyik

Pont az ilyen szakaszokban fordul rá a figyelem az előértékesítési fázisban lévő projektekre. Ezért pedig a Bitcoin Hyper ebből a trendből sokat profitálhat. A projekt hivatalos oldala a Bitcoin első valódi Layer 2 hálózataként pozíciónálja magát, SVM-alapú végrehajtással, gyorsabb tranzakcióval, stakinggel és dApp-környezettel. Ez pont arra a három pontra ad választ, ahol a Bitcoin fő lánca ma is nehézkes: a sebességre, a költségre és a programozhatóságra.

A presale közben már közel 33 millió dollárnál jár, az aktuális ár pedig 0,0136813 dollár körül mozog. A staking továbbra is aktív, nagyjából 36 százalékos APY-val. Ez most azért érdekes, mert a spot Bitcoin kereslete gyengült, közben a Bitcoinhoz kötött infrastruktúra körül továbbra is erős a figyelem. A Bitcoin Hyper ebben a környezetben nem egyszerűen egy új token. Inkább egy olyan belépési pont, amely a következő Bitcoin-kör technikai oldalára épít. Ha szeretnéld alaposabban is megismerni a projektet, olvasd el részletes Bitcoin Hyper útmutatónkat.

Összefoglalva, ha a BTC továbbra is oldalaz 60 és 65 ezer között, a piac egy része könnyen még több figyelmet fordíthat az ilyen projektekre. A Bitcoin Hyper most pontosan ott van, ahol a Bitcoin neve, a Layer 2 logika és a korai árpozíció összeér. Ez erős kombináció egy olyan piacon, amely újra a következő növekedési réteget keresi.

Ne maradj le!

Altcoin hírek
XRP árfolyam-előrejelzés: gyenge a piac, az XRP tartja magát
Tábori Gábor
Tábori Gábor
2026-06-10 07:23:01
Altcoin hírek
A Strategy újra vett BTC-t, Tom Lee ETH-t, visszatérhet a bikapiac?
Tábori Gábor
Tábori Gábor
2026-06-09 10:24:22
Crypto News in numbers
editors
Szerzők listája + Még 66 szerző
2M+
Active Monthly Users Around the World
250+
Guides and Reviews Articles
8
Years on the Market
70
International Team Authors